Ne tessék félreérteni a címet (vagy éppen tessék), a Sherlock Holmes nevében nem azért lett a magyar Inception, mert annyira maradandót alkotott. De majd mindent a maga idejében.
Meglepődtem, amikor először hallottam, hogy magyar Sherlock Holmes feldogozás készül, hát még amikor amikor olvastam, hogy gyerekek lesznek a főszereplők. Ezzel alapból nem is lenne semmi baj, hiszen mint egy hatalmas Sherlock Holmes rajongó, elfogultan álltam a filmhez. Bizonyos mértékig csalódtam, bizonyos mértékig nem.
Spoileresen a tovább után…
Kezdjük először is mind közül a legrosszabbal. Nem tudom, hogy a készítők, vagy a mozi hibája (bár van egy sejtésem…), de 2012-ben már az is elég ciki, hogy a film nem teljes vásznú, csak sima 16:9-es, de hogy még a hangzás is csak MONO legyen, az már túlzás (Update: Erről utólag kiderült, hogy nem a készítők a hibásak, valami a mozinál nem volt rendben és nem sikerült 5.1-ben szólnia a hangzásnak).
Na de vándoroljunk is inkább a kellemesebb témák felé. A film akár Sherlock és Watson gyerekkori kalandja is lehetne. Itt rögtön el is követtek a készítők egy apró hibát, amely nekem személy szerint nem jött be, de lehet másnak tetszik: kár volt a gyerekeket Holmesként, Watsonként nevezni, jobb lett volna szerintem valami normális magyar név, főleg ha Irene Adler-t Ica-ként emlegették.

Ahogy már írtuk mi is, a sztori szerint gyerekek tűnnek el rövid időre, majd megkerülve zombiként viselkednek. A főszereplő gyerekek pedig, hogy elüssék nyári szünetüket, elkezdenek nyomozni. A krimirajongók örülhetnek, van itt nyomozás bőven. Szépen kapjuk az új nyomokat, halad a sztori, aztán valahogy a film két-harmadánál minden elromlik. A történet olyan fordulatot vesz, melyet én ép ésszel nem érhetek fel. Valószínűleg csak azért, mert már nem tartozom a tizenévesek kategóriájába (még ha nem is vagyok annyival túl rajta). A lényeg annyi – minimális spoilerrel -, hogy egymás álmába járkálunk ki-be, ezt-azt megváltoztatunk bennük (persze nem Inception mélységig) – nekem ez már sok volt.
Viszont a filmben vannak olyan pozitívumok amelyek nagyon megleptek. A zene valami lenyűgöző, jó ideig a fejemben járt még, remélem lesz valami OST belőle. De komolyan, simán vetekszik az szerkesztőségünk egyik kedvenc sorozatának, a Sherlock-nak zenéjével. És hát a vizuális effektek (bizony ilyenek is vannak)… Annyira igényesen meg lettek csinálva, hogy egyik-másik tengeren túli stúdió könnyűszerrel megirigyelhetné őket. Nem hittem, hogy magyarok képesek ilyenre, gratula srácok!

A színészi játékokkal sem volt baj. Szénási Kristóf (Holmes) jól játssza a kicsit nagyképű, de mégis okos “nyomozót”, néha egy kicsit nehezen volt hihető a játéka, bár az inkább a forgatókönyv miatt lehetett.
A film egész dizájnja is nagyon bejött, a logó, a plakátok, minden. Azokért a bizonyos visszaemlékezős, belassítós részekért pedig pluszpont jár, iszonyat hangulatosak voltak, bár egy picit lehetett volna több belőlük. Továbbá külön tetszett, hogy nem Pesten, hanem Dunaújvárosban játszódott a film (ami mellesleg nincs messze az én lakhelyemtől sem, így kicsit még jobban sikerült kötődni az ötlethez).
Összességében egy nagyon nagyon gyerekfilmet kapunk a pénzünkért. A 10-12 év körüli gyerkőcöknek tuti be fog jönni, a fölött már lehet, hogy kevésbé. Valószínűleg ha 10 évvel fiatalabb lennék, nekem is nagyon tetszett volna, de így sajnos nem lettem lenyűgözve. Csak egy kicsit kellett volna átírni a forgatókönyvet, és a felnőttebbek is élvezhették volna. No, de sebaj, a lényeg, hogy született ilyen alkotás is itthon, én csak biztatni tudom mind a rendezőt, mind a színészeket: csak így tovább (de lehetőleg legközelebb gondoljanak a kicsit felnőttebb kategóriára is).
Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy mennyit adjak. Ha gyerekszemmel nézném, akkor 9/10 simán meglenne, de így csak 6/10-et tudok. Megadnám rá a 7-et, de a mono hangzás, és a 16:9-es arány (függetlenül attól, hogy a mozi vagy a készítők hibájából volt) lehúzza az élményindexet sajnos.
A film premier előtti megtekintéséhez a lehetőséget köszönjük Bernáth Zsolt rendezőnek és a film stábjának!
Címkék: kritika, sherlock holmes nevében



2012.1.23 - 5:51 du.
Egyetértek veled. Engem a képi világ lenyűgözött, az effektek, na meg a plánok is, de a forgatókönyv elég gyenge volt. Sok volt benne a klisé, nagyon amerikaias akart lenni, de összességében jó kis film volt-bár én főleg az összefogás miatt kedvelem ezt a produkciót, hogy ennyire kevés pénzből, alkottak valamit, ami nézhető.